Hírek 2007.09.01 -2007.10.01. között
2007.10.02. 10:20
Itt olvashatod a 2007.09.01. és 2007.10.01. közötti archív híreket .
Sikeres volt a győri kirándulás !
Vasárnap Győrbe utazott csapatunk edzőmérkőzésre , ahol mindkét sorunk 2*30 percet játszott a Győri Eto 1998-as csapatával, akik a nyugati régió egyik élcsapatának számítanak .
Az "A" keret : Bekker, Cselovszki, Erdélyi, Tóth, Vas, Sárai, Kiss, Szabó
összeállításban játszott. Az első 15 percben kerestük a ritmust , hátul sokat hibáztunk , sok volt a pontatlanság játékunkban . A félidő második felére feljavultunk , uraltuk a mérkőzést, helyzeteink voltak amikből sikerült is értékesíteni négyet , így 4:2 -re vezettünk a szünetben. A második félidőben nagyon harcosan, bátran játszott a csapat. Bár nem volt cserénk erőnlétileg így is a vendéglátók fölé kerekedtünk. A végeredmény 8:3 lett , megérdemelten győztünk. A gyerekek harcosságáva, akaratával nem volt gond , de egy picit -talán a heti nagy terheléstől - fásultak , pontatlanok voltunk és a támadásokhoz sem zárkóztunk megfelelően.
A "B" keret : Sztahó, Hunka, Zákó, Lázár, Hegedűs, Fehér, Varga, Durázi, Gyulai
felállásban vette fel a harcot a győri második sorral. Ők viszont nagyszerűen játszottak , harcosak, bátrak voltak a félidőben már 4:1 -re vezettek . Második félidőben még fokozni is tudták az iramot , a játék a győri térfélen folyt . Szép gólokat lőve 10:1-es győzelmet arattunk . Emeli a teljesítményünk értékét, hogy csapatunkban 4 1999-es születésű is játszott . Voltak hibák , de bizonyítottak a gyerekek, hogy lehet rájuk számítani .
Mindkét mérkőzés nagyon hasznos volt, jól szolgálta a felkészülésünket a hétvégi Cardial Kupára.
A mérkőzés után jött a kirándulós, pihenős családi program . Ebéd , majd a győri élményfürdőben kikapcsolódás . Örömmel mondhatom mindenki remekül érezte magát .
Nagyon kemény edzéshéten vagyunk túl.
Vasárnap edzőmérkőzésre Győrbe utazik a csapat .
Utazás busszal , indulás 06:45-kor a pályáról.
Két sorral megyünk . Az "A" sor és a "B" sor is 2*30 percet játszik a Győr 1998-as születésű csapatai ellen . Győrrel eddig csak egyszer játszottunk, két héttel ezelőtt egy szoros , kiegyenlített mérkőzésen sikerült 2:1 -re nyernünk. Most is hasonló nehéz csata vár mindkét sorunkra, kiegyenlített csata várható. Mérkőzés után városnézés , fürdőzés szerepel a programban.
"A" keret : Bekker, Cselovszki, Erdélyi, Tóth, Vas, Sárai, Kiss, Szabó
"B" keret : Sztahó, Hunka, Zákó, Lázár, Hegedűs, Fehér, Varga, Durázi, Gyulai
A jövő heti program :
Hétfőn edzés 16:00- 18:00 , kedden atlétika edzés 15:30 - 17:15
Szerdán edzés 16:00- 18:00 csütörtökön edzés 16:00- 18:00
Hétvégén az 1997-es korosztályban a hazai élcsapatok ellen játszunk a Cordial Kupán Pasaréten . Nem lesz könnyű erőpróba , de nagyszerű felmérő és tanuló torna lesz . Kerethírdetés vasárnap .
Hétfőn edzés 16:00- 18:00 , kedden atlétika edzés 15:30 - 17:15
Szerdán edzés 16:00- 18:00 csütörtökön edzés 16:00- 18:00
Hétvégén mindenkinek edzőmeccs Győrben a Győri Eto 1998-as csapata ellen .
Két sorral megyünk, mindenki bőven játszhat . Kezdés 10:30-kor
Nagyszerű helytállás, 4. hely a Tichy Kupán
A Tichy Kupán a fiatalok és az eddig kevesebbet játszók kaptak lehetőséget ! A tízfős keretben öt 1999-es születésű játékos szerepelt.
A torna előtt kicsit aggódtunk , hogy "B" sorunknak kicsit erős lesz a torna , hiszen ott voltak : FTC, Kispest, Videoton , MAC , Goldball , Vasas Pasarét és a Balassagyarmat csapatai. Szerencsére a fiatalok rácáfoltak a kételkedőkre .
Bátor és lelkes játékunkkal nagyszerűen helytálltunk ezen a rendkívül erős tornán. Első mérkőzésen a későbbi győztes, jó erőkből álló FTC győzött le minket megérdemelten 2:1 arányban . Aztán egy már megnyert mérkőzést adtunk döntetlenre a Goldball ellen. Hiába vezettünk 2:0 -ra a végén figyelmetlenek voltunk és az ellenfél kiegyenlített . A végeredmény 2:2 lett . Utolsó mérkőzésünkön 2:0-ra legyőztük a Balassagyarmatot és jobb gólkülönbséggel a felsőágra kerültünk csoportmásodikként. Az elődöntőben a Kispest-Honvéd ellen nagyon jól játszva és fantasztikusan küzdve játszottunk. Sajnos a bíró belenyúlt a meccsbe , hiszen 20 másodperccel a vége előtt ,amikor 2:1 -re vezettünk befújt egy büntetőt a hazaiaknak (nem volt az ). Belőtték..... 2:2 Jöhetett a büntetőpárbaj , amiben sajnos alulmaradtunk. Szerencsére a 3. helyért vívott mérkőzésre sikerült talpra állítani az elkeseredett gyerekeket . Egy jó mérkőzésen , nagyon jó Videotonnal szemben sikerült kiharcolnunk 1:1 -es döntetlent . Sajnos büntetőkkel ismét alulmaradtunk , de az igazsághoz tartozik hogy a Vidi siker megérdemelt .
Szomorkodásra azonban nincs okunk. Második csapatunk nagyszerűen helytállt és minden várakozást felülmult mind játékban , mind eredményben . Egy nagyon jó tornán , nagyon jó csapatok ellen játszhattunk. Köszönjük a Kispestnek a meghívást. A csapat teljesítményéhez meg csak gratulálni tudok !!
Részletes eredmények a tornák alatt .
Felkerült az új menetrend . Lásd tervezett programok alatt. A Győri edzőmeccs 09.23.-án vasárnap 10:30-kor lesz !
Hétvégén a Tichy Kupán szerepel csapatunk !
Tervezett keret : Sztahó, Hunka, Zákó, Erdélyi, Hegedűs, Fehér, Varga, Durázi, Gyulai, Szabó
Megnyertük Újpesten a Bene Ferenc tornát !!
Csapatunk a második napon az elődöntőben a házigazda UTE gárdájával mérkőzött.
Hiába támadtuk végig a mérkőzést, lőttünk három kapufát, kihagytunk hat-hét tiszta ziccert, nem sikerült betalálnunk. A mérkőzés 0:0 -val végződött . A büntetőknél a szerencse mellénk szegődött, így megérdemelten jutottunk a döntőbe . Sajnos a hétvégi teljeítményünk itt sem javult . Nagyon gyengén, enerváltan, elképzelés nélkül játszottunk. Ráadásul egy nagyon jó csapat ellen vettük fel a harcot. Az elején volt két nagy helyzetünk , de aztán teljesen kiegyenlített lett a játék . Az első félidő végén megérdemelten jutott vezetéshez a Győr.
A második félidőben kicsit harcosabbak lettünk és egy szerencsés szabadrúgással egyenlíteni tudtunk. Ez kicsit felrázta a csapatot és egy lecsorgó labdából a vezetést is megszereztük . Az eredmény már nem változott , így megnyertük a Kupát !
Bár a mondás szerint a győzelmet nem kell megmagyarázni , de csapatunk az egész hétvége alatt rendkívül gyengén játszott . Védőink nem vették fel az embereket , könnyen átjátszottak minket. Középpályásaink keveset futottak, nem vállalkoztak, nem segítették kellően a támadásokat. Nagyon tömörűltünk nem húztuk szét a játékot, nem járattuk a labdát. Csatáraink figyelmetlenek voltak , rengetek helyzetet kihagytunk, nem vállaltuk fel az 1-1 elleni szituációkat. Valós tudásunk felét ha nyújtottuk a tornán . Az elmúlt időszak leggyengébb teljesítményét láthattuk a csapattól. A gárda védelmében csak az szólhat, hogy műfüvön még nem játszottunk és teljesen szokatlan volt a gyerekeknek , valamint sorozatban ez a harmadik nagy többnapos versenyünk.Az eredményhez gratulálok a csapatnak a teljesítményen meg megpróbálunk az edzéseken javítani.
Csoportgyőztes a csapat a Bene Kupa első napja után és a legjobb 4 közé kerültünk!
Eredmények :
Monor SE - III.kerület 5:2 (3:1)
Monor SE - MAC 3:0 (1:0)
Monor SE - Tisza Volán 4:0 (1:0)
Az első két mérkőzésen jobbára a fiatalok kaptak szerepet . Csapatunk elég szétesően, pontatlanul játszott ezeken a meccseken. Próbáltuk megszokni a műfüves pályát .
A csoport döntőn azonban összeszedte magát a gárda és helyenként jó játékkal , de mindenképp nagyon akarva biztos győzelmet arattunk egy nagyon jó és szépen játszó Tisza Volán ellen .
A holnapi napon 11:20-kor az Újpest ellen játszuk az elődöntőt. A másik ágon Győr - Tisza Volán elődöntő lesz.
Folytatódnak a dolgos, munkás hétköznapok
|