Menü

Menü

A csapat
Hírek
Edzések
Edzőmeccsek
Tornák
Galéria
Levél nekünk
Tervezett program
Vendégkönyv
Régebbi cikkek

 
Bajnokság 2011/2012
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZERINTED?
Lezárt szavazások
 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2007-06-04
 
 

"A" sorunk nagyszerűen , "B" sorunk szenzációsan szerepelt hétvégén Debrecenben a Huszti emléktornán

Hétvégén Debrecenben szerepelt csapatunk a 2 napos Huszti emléktornán . "A" csapatunk az egy évvel idősebbek között versengett egy rendkívül erős 22 csapatos mezőnyben . Első mérkőzésünkön remek játékkal,  teljesen megérdemelten  legyőztük az Újpest 1997-es gárdáját 1:0 arányban .  Következett a szerb Subotica elleni összecsapás . Az elején megleptük őket és 10 perc után 2:0 -ra már vezettünk . Ezután viszont nagyon felpörgették a ritmust a szerbek . Beszorítottak minket , de szerencsére csak egyszer sikerült túljárni a jól védő Bekker eszén , így 2:1 arányban megnyertük a meccset egy nagyon jó csapat ellen . Már ekkor látszott hogy nagyon erős a csoport , négy közel azonos képességű gárda került össze . Sajnos az utolsó mérkőzésre az 1 cserével játszó gárdánk teljesen elfáradt , így az ukrán Szokolyátá csapata teljesen megérdemelten győzött ellenünk 3:1 arányban . Azonban így is csoportelsők lettünk és bejutottunk a legjobb 8  közé . Vasárnap az Atletico Arad egy évvel idősebb gárdája várt ránk . Sajnos ők nagyon erősnek bizonyultak . Végig uralták a játékot , helyzeteik voltak , de csak egy jogtalan 8 méteres szabadrúgás góllal sikerült minket legyőzniük 1:0 arányban . A csapat mindent megtett , de sajnos ez most kevésnek bizonyult . A helyosztón a Debreceni Sportiskola csapatával játszottunk . Az azonos képességű csapatok csatája kiegyenlített játékot hozott , sajnos egy jól eltalált lövéssel itt is 1:0 arányban alulmaradtunk . A csapat azonban így is dícséretet érdemel a jó játékáért , hiszen egy nagyon erős tornán , jó külföldi és hazai gárdákat megelőzve a 7. helyett szereztük meg az egy évvel idősebbek között . Ráadásul a többi csapat egy 1996-os játékost is szerepeltethetett .

"B" csapatunk a 18 csapatos tornán az 1998-as korosztályban indult. Itt 2 cserével rendelkeztünk, mert Zákó Péter sajnos a torna előtt lebetegedett . Fiatal csapatunk öt 1999-es születésű játékossal nagyszerűen szerepelt . Első mérkőzésünkön a román Manastur csapatát vertük magabiztosan 6:0 arányban , majd az ukrán Taliman csapatánál bizonyultunk jobbnak 2:0 . Mindkét mérkőzésen jól játszva , magabiztos győzelmet arattunk . Utolsó mérkőzésünkön a csoportdöntőn azonban kikaptunk az Ikarustól 1:0-ra, de csoportmásodiként így is bejutottunk a legjobb 8 közé . A negyeddöntőben az addig veretlen Gyöngyös csapatával játszottunk. Fiataljaink remekül játszottak és bár a Gyöngyös szerzett vezetést sikerült fordítanunk és 2:1 arányban legyőztük őket . Ezen a meccsen is nagyon jól játszottak a fiúk. Végig uraltuk a játékot és győzlmünk teljesen jogos volt . Ezután jöhetett az elődöntő a Loki ellen . Sajnos az elején megilletődtünk és egy védelmi hibából gólt kaptunk. Sajnos ez döntőnek bizonyult, mivel a végére hiába javultunk fel , nem sikerült egyenlíteni . Így a bronzéremért játszhattunk a Vecsés csapatával. Kiegyenlített mérkőzésen egy jól eltalált kisBoti góllal sikerült 1:0 arányban győznünk , így bronzérmet szerzett csapatunk. Az egész csapat dicséretet érdemel küzdeni tudásból és játékból . Szenzációs volt a csapat teljesítménye , mindenki kitett magáért . Külön öröm hogy a torna gólkirálya a monori 1999-es születésű Durázi Dániel lett .
Gratulálok mindkét csapatnak a nagyszerű teljesítményért , a szülőknek pedig köszönjük a biztatást .

A sikerek után azonban újra munka ..... Az idén már nem megyünk tornára , edzések lesznek a megszokott időpontokban . Rendkívül kemény 3 hét vár a gyerekekre . Utolsó edzés december 21.-én lesz , aztán  csak január 8.-án kezdünk .

Változás történt az edzésidőpontokban és  tornákban 

Változás történt az edzésidőpontoknál . A december 14.-i Szterényi  és a december 18.-i és 19.-i Nemzetőr edzések a karácsonyi ünnepségek miatt elmaradnak. A téli szünet így egy picit előbb kezdődik , de az előzetesnél rövidebb is lesz (január 02.-ig) . A ceglédi torna is elmarad , de azok a játékosok akik oda mentek volna előző héten 01.06.-án a váci tornára mennek  . Részletes programot lásd a Tervezett programok alatt.

Ismét magas volt az edzéslátogatottság  

A novemberi  edzéslátogatottság nagyon jó volt . A valós edzéslátogatottság havi átlaga 91 % -os volt , ami azért is nagyon magas mivel volt hosszabb betegünk is .  A betegségek és sérülések nélkül (tehát az igazolatlan hiányzások) ez az arány 94% .  A foglalkozások száma (edzések és mérkőzések ) a múlt hónapban átlagban 14 volt . 

Sorsoltak a hétvégi Huszti kupára 1997-es korosztályban

Csoportbeosztás 1997  / Qualifying groups
 

Régebbi cikkek
Régebbi cikkek : Hírek 2007.11.20 -2007.12.02. között

Hírek 2007.11.20 -2007.12.02. között

  2007.12.18. 20:42

Itt olvashatod a 2007.11.20. és 2007.12.02. közötti archív híreket .

 
group / A csoport
group / B
csoport
group /
C csoport
group / D
D csoport
group / E
E csoport
Olasz Focisuli
Loki Focisuli
DSI
FK Legenda (Beregszász)
Subotica Serb
CS Negrea (Ro)
FC Baia Mare (Ro)
FC Mukachevo (Ukr)
CS Atletico Arad (Ro)
FK Szokolyátá (Munkács)
Arsenal Kiev (Ukr)
FK Olimp Donyeck (Ukr)
Nyírsuli
STK Zemplén Focisuli
UTE
Tiszaújváros FC
Bacska (Serb)
AS Kinder Ro
CSZK Kiev (Ukr)
Monor SE
 
Szmena Kiev Ukr
 
Ivansuc Ro
 

 
15.05
Hódos
 
UTE- Monor SE 97/E
 
16.20
Hódos
 
Subotica Serb- Monor SE 97/E
 

18.25
Hódos
 
FK Szokolyátá (Munkács)- Monor SE 97/E

Újra sorsoltak a hétvégi Huszti kupára 1998-as korosztályban

Csoportbeosztás 1998  / Qualifying groups 
group / A 
A csoport
group / B
B csoport
group / C
C csoport
group / D
D csoport
Olasz Focisuli
Loki Focisuli
Főnix - Gold FC
Monor SE
Görög Focisuli
FC Baia Mare (Ro)
AS Kinder (Ro)
CS.Manastur / Ro
Tiszaújváros FC
Gyöngyösi SI DSZSE
Gyöngyösi SI DSZSE
FK Taliman / Ukr
Vecsési FC
CFR 1907 Cluj (Ro)
VRBAS / Ser
Ikarus BSE
 
Vasas
FK Szokolyátá (Ukr))
 
 

 

 

 
 
TERE-FERE
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
MA
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
El ne késs!
 
zene
 
Bajnokság 2010/2011 év
 
Bajnokság 2009/2010
 
Bajnokság 2008/2009
 
KEDVENC OLDALAK
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan